Install this theme

HAPPY NEW YEAR!

A londoni vendéglátó árnyoldalai, avagy mitől szakma egy szakma

A billentyűk mögött Tibor, aki szakácsosat játszik Londonban.

Lassan két és fél éve élünk itt és az első perctől kezdve a vendéglátó ipar kidőlt-bedőlt színfalait tartjuk két kézzel a vendégek arca elé, hogy jól érezzék magukat. Otthon is ebben a szakmában tevékenykedtem, csak ott nem a konyhában, hanem a bárpulton innen és onnan, valamint a szórakoztató ipar oldaláról. Valahol ugyanaz, valahol tökéletesen más. 

VENDÉGEK

Ha otthon bemész egy étterembe, nem kezdesz el 10 perc után panaszkönyvet kérni, hogy nem készült el a három fogásos vacsorád, ugye? Ha a felszolgáló véletlenül feldönt egy üdítőt, attól még kifizeted a számlád, nem? Itt nem így megy ez, ezek a vendégek félelmetes szinten el vannak rugaszkodva a valóságtól. Külön posztot lehetne írni arról, hogy pár díszpéló mire hivatkozva nem akarta fizetni a számláját. Például mert “túl nagy volt az adag, ezért most úgy bezabált, hogy rosszul van”, vagy épp “otthon egy jóféle rump steakről álmodoztam, idejöttem, nem volt, ezért másféle steaket kellett ennem és bár menet közben vigyorogtam, hogy minden okés és minden nagyon finom, végülis az összetört álmom miatt most nem akarok fizetni egy fillért sem”, de például az is, hogy “szerinteünk lassú volt a felszolgálás, ezért most nem fizetek ki egy 400 fontos számlát”, nomeg “a lányom látott egy egeret az étterem másik felében, ezért MI AZ MÁR, hogy el meritek kérni a koktéljainak az árát, amire ÉN adtam neki a pénzt”. Ilyen és ehhez hasonló bullshit történetek tömkelegét lehetne felsorolni, elképesztőbbnél elképesztőbb dolgokra hivatkoza próbálják elbliccelni a fizetést (sajnos 99%-ban sikeresen) olyan emberek, akik minden mércével mérve rengeteg pénzt keresnek. Ehhez jön hozzá a vendéglátói oldal, ami mindezt még támogatja is. Mint amikor a mammer bemegy az étterembe és asztalt akar foglalni szombatra, mire a főnökúr szól, hogy ez a hely nem olyan, itt nincs booking. “HÁT EZ MI?? AKKOR ÉN EZÉRT MOST MIT KAPOK??” - kontráz a rafkós mamó. Na mit? 50%-os engedményt egy életre. WTF?

A pofátlanság számomra új dimenziói nyíltak meg előttem, ezelőtt el sem tudtam volna képzelni ilyesmit. Zárás előtt KETTŐ perccel bekönyörgi magát egy 6 fős bagázs, mondván “úgyis gyorsan megleszünk”, majd 6-an 6 féle előétellel indítanak, hogy aztán kiválasszák a menüről a 6 legszemetebb legtökölősebb kaját, amikhez persze kommentárokat is fűznek, hogy ezt és ezt és ezt máshogy szeretném, na meg persze MEG LEHETNE FŐZNI A BURGERBE A HAGYMÁT, UGYE? Ezek azok a pillanatok, amikor egy hajszál választja el a SUN címlapját attól, hogy “Eldurrant a chef agya, húsvágó bárddal és filézőkéssel darabolta fel a vendégeket, majd felszolgálta őket a túlélőknek medium rare steakként”.

MEANWHILE IN THE KONYHA

(a következő történetek és példák rólam szólnak, de 99%-ban érvényesek mindenkire, akik ebben a szakmában dolgoznak, legyen az bárpult, felszolgálás vagy konyha)

A szamárlétra minden fokát végigjártam egyenként, nem mintha direkt erre vágytam volna, de így hozta az élet, no meg ha akarja az ember, ha nem, ahogy telik az idő, úgy halad előre az úton. Ahogy azt az előző posztomban is írtam, mosogatóként kezdtem egy vegan kajáldában Camdenben, utána kvázi kuktaként nyomtam az ipart másfél évig (főzés nékül, mosogatás, előkészítés és szervírozás témakörre kihegyezve) egy pubban, majd jó 8 hónapot töltöttem csirkék társaságában (szakács pocízióban) Muswell Hillen, most pedig majd’ egy hónapja szakács vagyok egy Belushi’s hostelben, ahol a pub kaják mellett mexikói dolgaink is vannak, plusz minden nap valami special. A tapasztalatom ezekből adódik, relatíve jó rálátásom van a londoni vendéglátásra, saját és a barátaim-kollegáim szemszögéből, elmondásaiból is.

A fent említett szamárlétra alján mint ahogy az sejthető, minimálbéren vannak az emberek és persze ők dolgoznak a legkeményebben. Gordon Remzit megszégyenítő impulzusokat kapnak az arcukba, helyszíntől függő mennyiségű alázással és rugdosással. Ahogy valaki feljebbzuhan egy kategóriával, a következő teendő az alatta lévő emberekkel való bánásmód megtanulása. Ahogy láttam eddig, ebben a témában a magyarok és a külföldiek (nem mind) között gigantikus különbségek vannak. Nálunk úgy látszik népi tradíció, hogy ahogy felértünk egy lépcsőfokot, páros lábban rugdosunk lefelé, hiszen MI már elértünk valamit, ugye. Ők meg nem. Hülyék. Felfelé irigység, lefelé lenézés.

Ezt viszont mindenképp érdemes összerakni azzal a puzzle darabbal, amit már egyszer kifejtettem itt ezen a blogon, miszerint a magyarok nagy többsége azért jön ide, hogy beraktározza a nagy zsozsót, hogy aztán abból megvegye kilóra az otthoni békességét. Ezért (is) a nagy taposás, hiszen minden fillér számít. Az viszont nyilván az én naivitásom és idealista hülyeségem, hogy 1; én maradni akarok 2; nem törött gerincekre és hátamba kést szúrni akaró emberekre akarom építeni az életem, hanem barátokra és segítő kezekre. Ezt pedig csak úgy lehet, ha nem vívom ki minden “alattam/mögöttem” lévő ember gyűlöletét.

Néhány ember azt gondolja, hogy a beoszotottakat félelemben és bizonytalanságban kell tartani, mert ha az ember nap mint nap félti a munkahelyét, majd sokkal jobban fog dolgozni, hogy biztos(abb) helye legyen. A valóság szerintem ennek a tökéletes ellentéte. Ha az ember gyomorgörccsel megy dolgozni nap mint nap, ha a munkájáról kizárólag a negatívumokat kapja, dícséretet pedig soha, akkor egy idő után számot fog vetni az életével és felteszi magának a kérdéseket. Mit csinálok én itt? Megéri ez nekem? Kapok én itt annyit, hogy megérje maradnom? A válasz pedig több, mint egyértelmű.

Szintén saját példából: ha azt veszed észre, hogy nem a munkádból, hanem a munkádnak élsz, le kell ülnöd és végig kell gondolnod a dolgokat. Mi értelme van heti 6 napot dolgozni, amikor a munkaidőd olyan, hogy 4-5 órás beugrásokkal széjjelcseszik a napod és végül 2-3 dupla után is csak 40-45 órád lesz a fizupapírodon? Amikor ott állsz, hogy hiába vagy otthon (végre), még mindig arról beszélsz, hogy mi volt és mi lesz melóban? Ha meglátod, hogy az egész életed arról szól, hogy mikor mész dolgozni és mi történik a munkahelyeden, állj fel és hagyd ott a francba. Egy dolog a tapasztalat (én is ezért csináltam eddig azt, amit) és egy dolog az ember egészsége, élete. Ha valaki rád akarja erőltetni azt az elbaszott szemléletet, miszerint “magyar vagy, cigánynak jöttél ide, dolgozz aprópénzért és kussolj, különben mehetsz a francba, lesz helyetted másik ezer ember”, bassz az asztalra és húzz el onnan, mert ez nem a valóság. Ha dolgoztál már angolnak, tudni fogod, hogy itt más az értékrend, normális helyeken elismerik, ha valamit jól csinálsz és még ha nem is fizetnek zsák pénzeket, nem tekintik alapnak, hogy szolgának jöttél. Mindenki csinálja a saját dolgát és próbálják elkerülni a fölösleges feszültséget.

De ettől függetlenül fontos megemlíteni egy dolgot, vastagon szedve és fekete kerettel. Londonban minden ember minimum 2 másik helyett dolgozik. Néha 3. Elképesztő, főleg azzal együtt, hogy egy átlag meló is masszívan megterhelő, két emberé pedig egyenesen embertpróbáló. Ideig-óráig persze lehet csinálni, főleg ha rendesen megfizetik (friss londoni-magyarok persze nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen összeget takar, ezért dolgozzák magukat halálra nevetséges pénzekért olyan magyaroknak [sic!], akik képben vannak az ilyen emberek tájékozatlanságával), de egy idő után már a fizikai teljesítőképesség határairól beszélünk, ami pedig se nem vicces, se nem tartható hosszútávon. De azzal sajnos tisztában kell lenni itt, hogy mivel sok-sok éve dől ide az olcsó munkaerő, a munkahelyi alap értékek megváltoztak. Amire ésszerűen két embert kellene alkalmazni, egy embert fognak. Van elég olyan sztahanovista, aki friss a rendszerben és bevállalja a gürizést, csak hogy legyen valami kiindulási pontja. De ne legyenek illúziói senkinek, a ranglétra minden foka tele van emberekkel, így hiába mászik felfelé az ember, a terhelés nem csökken, csak átalakul. Az elején fizikailag nyomnak agyon, majd pszichikailag (is) próbálnak meg, a felelősség egyre magasabb szintre emelésével. No és itt jön be egy duplacsavaros 22-es csapdája, londoni módra.

TE MOST AKKOR SZAKÁCSNAK HÍVOD MAGAD?

-kérdezte pár napja egy régi-új kollegám. “No way, I’m just a skilled monkey in a kitchen” - válaszoltam.

Az itteni rendszer előnye és hátránya egyben a ranglétrán való relatíve gyors haladás. Számomra felfoghatatlan az, hogy hozzám hasonlóan alulképzett (értsd.: szinte képzetlen) emberekre bíznak komplett konyhákat, ahol embereket szolgálunk ki étellel. Egy olyan szakmáról beszélünk, amit éveken keresztül kell tanulni iskolákban, nem pedig kizárólag krumplipucolás közben ellesni az alapokat. A londoni konyhákban és bárpultok mögött dolgozó emberek túlnyomó többsége 20 év környéki, tapasztalatlan, alulfizetett kölyök, akinek halvány lila gőze sincs a szakmáról amiben dolgozik, csak mivel ide veszik fel a bevándorlókat (és fiatal angolokat) nagy mennyiségben, ezért mindenki itt köt ki. Az elvárások hatalmasak persze, de ha egyszer nincs mire, akkor értelmetlen az egész. Ez pedig azt hozza magával, hogy van néhány hely, ahol a tényleg képzett szakemberek melóznak (itt lehet dupla áron vacsorázni az átlaghoz képest), de a többiben pedig bármennyire is jó a design vagy a marketing, a végeredmény teljesen szakmaiatlan és nemtörődöm. Szolgaként dolgoztatott angolul nem beszélő kölykök felelősek a tisztaságért, akik fél év után (amikor már megértetik magukat angolul) feljebb lépnek a szamárlétrán (értsd.: minimálbérért két munkát csinálnak egyszerre “tanulás” címszóval), majd egy-két év után már ők lesznek a szakácsok. Igen, most ezzel magamat is minősítem, bár nekem speciel annyi előnyöm van, hogy most elkezdtem egy eléggé átfogó tanfolyam szerűséget, ami technikai és elméleti tudást is csorgat az agyamba a főnökök által belémvert skillek mellett. Ettől nem lesz bennem több szenvedély a szakma iránt, még mindig csak egy munka számomra (szenvedélynek ott a zene), de azért mégis jobban képben leszek.

VÉGEFŐCÍM?

Azoknak szeretnék ezzel a pár információval üzenni, akik Londonba terveznek indulni, konkrét szakma hiányában a vendéglátó felé. A bárpult mögött eszetlen órák és hajtás, a flooron (pincérként) válogatott suttyókkal való találkozások, a konyhában pedig szimpla szolgasors várja az érkezőket. Mindhárom munkára igazak az elmebeteg beosztások, így meló mellett nagyon kevés idő marad bármi másra is. Persze lehet ezt okosan kezelni, kis szerencsével olyan helyre is lehet kerülni, ahol meghallgatják az ember kéréseit is, a szabadidő értelmes beosztásával pedig kap annyi energiát az ember, hogy tudja nyomni az ipart. A lényeg a már-már közhely szintű “itt sem kolbászból van a kerítés” igazság, de a végeredmény innen azt hiszem szigorúan személyiség kérdése. Biztos vagyok benne, hogy a helyemben rengetegen már hazamenekültek volna pár hónap után, én viszont még mindig itt vagyok és jól érzem magam. Bár az utóbbi évemben elég keményen kaptam az arcomba, végig az lebegett előttem, hogy tapasztalatot szerzek, bármi áron. Sikerült is. Durva ára volt, talán nem is érte meg teljesen, de túlvagyok rajta és több lettem általa. A szartenger után könnyebb értékelni a pici jókat is, 8 hónap üvöltés után már a csend is priceless, most is megpróbálok előre nézni, nem pedig hátrafelé. Ti is nézzetek mindig előre, a különösen otromba szar helyzetben is az a nagyon jó, hogy szokatlan, szélsőséges szemszögből tapasztalsz, amit utána fel fogsz tudni használni és jobb-több leszel miatta, mint mások. Mi, kelet-európaiak már csak tudjuk hogy megy ez :)

Magyarok Londonban, ideiglenes és végleges külföldi letelepedés - fontos információk

Köszönet az alábbi infókért Márton Hajnalkának!

 

Fontos információk:

1., Március 1-jén módosult a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI törvény. A módosítás nem tartalmaz új kötelezettséget. A magyar állampolgárok külföldre távozásakor kötelező kijelentkezését 19 éve hatályos szabály tartalmazza. Március 1-je előtt azoknak, akik ideiglenesen, 3 hónapot meghaladóan költöztek külföldre, kötelezően be kellett jelenteniük a három hónapon túli ideiglenes külföldi tartózkodást, azoknak pedig, akik a végleges külföldi letelepedés szándékával hagyták el az országot, a külföldi letelepedést. Ezek a szabályok közel 20 éve élnek.

2., Március 1-jén az változott, hogy megszűnt az ideiglenes külföldi tartózkodás bejelentési kötelezettsége, vagyis a rémhírekkel ellentétben nemhogy új kötelezettség keletkezett, hanem pont ellenkezőleg, egy eddig meglévőt töröltek el, s ezután már csak a végleges külföldi letelepedést kell bejelenteni. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a „…polgárnak azt a tényt, hogy Magyarország területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyja, bármely járási hivatalnál vagy a konzuli tisztviselőnél” be kell jelentenie. A jogszabály nem határoz meg határidőt és időtartamot. A lényeg az állampolgár szándékán van, tehát az állampolgár döntése az, hogy külföldi letelepedés céljából hagyja el az országot, vagy sem. Ha a szándéka a letelepedésre irányul, akkor terheli bejelentési kötelezettség. Nincs a jogszabályban időbeli határ arra, hogy mikortól számít a távozás külföldi letelepedésnek. Ez az állampolgár belátására van bízva. A szándék számít, nem az időtartam.

3., Aki korábban bejelentette az ideiglenes külföldi tartózkodását, annak nem kell semmit tennie. Csak akkor van dolga, ha most úgy dönt, hogy a végleges letelepedést is bejelenti.

4., A törvény nem tartalmaz szankciót. Azonban következmény lehet, hogy például a kiskorú gyermek esetében ha nem jelentették be a távozást, akkor a gyermeket iskolaköteles kora elérésekor a gyámhivatal keresni fogja, hogy az iskoláztatási kötelezettséget teljesítették-e a szülők.

5., Ha valaki kiskorú gyermeke külföldi letelepedését szeretné bejelenteni, kell a magyarországi lakóhely szerinti gyámhivatal jóváhagyása. Ez a gyermek érdekében történik, az a cél, hogy bizonyos legyen benne a magyar hatóság, hogy a gyermek fejlődése és iskoláztatása biztosítva lesz. Ez sem új kötelezettség, nagyon régóta így van.

6., A végleges külföldi letelepedéskor a személyi igazolványt és a lakcímkártyát le kell adni. Ezt követően útlevéllel tudja magát az állampolgár igazolni, lakcímkártyát pedig újat fog kapni, amely azt tartalmazza, hogy “külföldön élő magyar állampolgár”, pontos lakcímet nem. A lakcímkártya kiállítására az állampolgár érdekében kerül sor, azért, hogy ha például Magyarországon ügyet intéz, akkor az útlevele mellett igazolni tudja, hogy külföldön él (például banki ügyintézésnél), valamint akkor is egyszerűbbé teszi a későbbi útlevél eljárást, ha esetleg akkor kérelmezi a magyar állampolgár az új útlevelét, amikor a régi már lejárt.

7., A magyar állampolgárokat, ha külföldre költöznek, háromféle bejelentési kötelezettség terheli:
- lakcímnyilvántartás – ez abban az esetben, ha külföldi letelepedés szándékával hagyja el az országot (lásd előző pontok)
- TB (társadalombiztosítás) szervek felé – minden esetben, ha 3 hónapon túli időtartamra történik a távozás és Magyarországon megszűnik a járulék fizetés (például már nem munkavállaló az állampolgár) – ilyenkor külföldön fizet társadalombiztosítást az állampolgár
- NAV (adóhivatal) felé – minden esetben, ha 3 hónapon túli külföldi tartózkodás (munkavállalás, vállalkozás stb.) céljából elhagyja az állampolgár az országot
A bejelentési kötelezettségek közül az elsőt lehet a konzulátuson is, míg a másik kettőt csak a két hatóságnál intézni. A bejelentési kötelezettségekről a honlapunkon (www.mfa.gov.hu/emb/london) a „Munkavállalás és huzamos tartózkodás az Egyesült Királyságban” részen belül szerepel egy rövid összefoglaló, valamint a konzuli ügyek között a konzulátuson intézhető lakcím bejelentési eljárás leírása is.

Fontos hangsúlyozni, hogy a TB és az adóhivatal felé a bejelentési kötelezettség szintén nem most keletkezett, hanem nagyon régóta élő, évtizedes szabály. Ezek közül a társadalombiztosítási kötelezettség elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az állampolgárt folyamatosan terheli a biztosítás fizetési kötelezettség (jelenleg kb. 6.600 Ft/hó), amelyet a hatóság legfeljebb öt évre visszamenőleg bármikor követelhet. A TB és NAV eljárások ügyében a konzulátusnak nincs hatásköre, így ennél, illetve a honlapunkon szereplőnél részletesebb tájékoztatást sem tudunk adni.

Tisztelettel,

dr. Riskó Nagy László
vezető konzul

dr. László Riskó Nagy
Head of Consulate
Embassy of Hungary
35 Eaton Place – London SW1X 8BY
Tel: (020) 7235 5218
Fax: (020) 7235 8630
————————————————————————————————————————-
utóiratként annyit tennék hozzá, hogy ha valakinek nem teljesen érthető, akkor MINDEN ESETBEN az illetékes szervnél érdeklődjön és ne azt vegye készpénznek amit az ismerőse unoka húgának a bácsikája mond neki. !!!
—————————————————————————————————————————
OSZD MEG, ÉS ÍRATKOZZ FEL HASONLÓ HÍREKÉRT A KÜLFÖLDI MAGYAROK HÍRLEVELÉRE:http://magyaronline.net/hirlevel/
Magyar konzul a külföldi magyarokat érintő március elsejei jogszabályváltoztatásról. Külföldön élő magyarok hírlevele - íratkozz fel hasonló hírekért, helyi magyar eseményekért: http://www.mfa.gov.hu/emb/london

A hátrafelé nyilazó magyarok, avagy kibicnek semmi se drága?

Hosszú idő után újra, Tibor a billentyűzet mögött. Ezúttal a külföldre szakadt magyarok hátrafelé lövöldözéséről szeretnék beszélni. A következő sorok szigorúan a saját véleményem fogják tükrözni, bár ez egy páros blog, ezúttal hangsúlyozottan az én szemszögemből fogjuk megközelíteni ezt a kényes témát.

Relatíve gyakran kerül szóba közvetve és közvetlenül is a téma, miszerint sok olyan ember van (pl. én is), aki tartósan külföldön tartózkodik, mégis rendszeresen foglalkozik otthoni belpolitikával és egyéb otthoni hírekkel. Az ezért neheztelő emberek általános érve az, hogy mi a jó francnak foglalkozunk mi ilyesmivel, miközben már jól otthagytuk az országot, ergo semmi közünk az egészhez; miért nem hagyjuk inkább a dolgot és törődünk az aktuális ország belügyeivel a magyar sztorik helyett. Az én esetemben két dolgot emelnék ki ezzel kapcsolatban:

1; világ életemben foglalkoztam politikával, bár sose húztam egyik oldalra sem, inkább egységesen rühellve, de figyelemmel követve az egész politikai életet. Konkrét véleményem van szinte mindegyik (otthoni) szereplőről, aminek néha szeretek hangot is adni. Ez nem változott azzal, hogy Londonba költöztem, ugyanúgy fel tud hergelni pár különösen pofátlan vagy retardált húzás, (sajnos) nem számít mennyire messze vagyok a történések koordinátáitól. Rendszeresen megfogalmaztam magamban, hogy nem szabadna rányomnom a klasszikus Index-HVG-[origo] kombóra, a hírblogokról nem is beszélve, a Vastagbőrre meg aztán különösépp, de újra és újra belefutok a tankcsapdákba, hogy aztán millió darabra szakadjon szét a türelmem, aminek szerencsétlen barátaim isszák meg a levét a Facebook falamon megjelenő hangos kurvaanyázásos hírlinkelgetések miatt. Az ok, amiért vissza-visszanézek a fent említett pokolbugyor portálok hírfolyamaira, borzasztóan egyszerű:

2; az, hogy jómagam már nem az ország határain belül létezem, nem jelenti azt, hogy a barátaim és a családom (húgom, édesanyám, rokonaim) velem együtt léptek Anglia területére. Rengeteg olyan ember, aki fontos számomra, természetesen most is Magyarországon él. Azok a történések, amikről most is szó van, ezekre az emberekre nyilvánvaló hatással vannak. Ha a kormány holnap kijelenti azt, hogy szögesdróttal körbehúzza az országot, szó nékül kellene hagynom, azon az alapon, hogy én már amúgyis ideát vagyok? Persze, hogy nem. Borzasztóan érdekes, fontos és nem utolsó sorban extrém időket él a magyar politikai élet, ha akarnám se tudnám ignorálni azt, ami otthon történik. Ráadásul nem is akarom. Ha egyátalán nem foglalkoznék vele jogosan kaphatnám az arcomba azt, hogy leszarom azokat akiket “otthagytam” és “elfelejtettem, hogy honnan jöttem”, de a valóság pont ennek az ellentéte: igenis érdekel, hogy mi történik velük és mi lesz a jövőjükkel. Nagyon nem tetszik az, amit látok és ennek hangot is adok néha.

Értem én, a másik oldalról könnyen úgy tűnhet, hogy “kibicnek semmi se drága” meg innen könnyen beszél az ember, de nem fér a fejembe, hogy mitől lesz kevésbé problémás, ha mondjuk Észak-Koreát köpködöm porig és a plafonon pörgök az idegtől, mint egy ventilátor meg az utcára rúgnám az ablakot tokostól amikor az ottani haláltáborokról vagy cenzúráról olvasok, vagy a Görög válság okairól diskurálunk páran, mintha a Magyar kormány aktuális pofátalságairól lenne szó. Egységesen érdekel a világ sorsa, de attól még a magyar helyzet nyilván kiemelt helyen van. Borzasztóan furán érezném magam, ha csak és kizárólag külföldi hírekkel foglalkoznék, az otthoni hurrikánokról meg mélyen hallgatnék a polkorrektség zászlaja alatt. Mennyire lenne az hiteles és korrekt?

No persze az elég nagy baromság lenne, ha az általam tolt kontent a hatosvillamos eltereléseiből, a Blaha Lujza téri zöldséges új kínálatából és a hasonlóan nemzetközi hatású információkból állna, de az abszolút tartom, hogy egész országra hatással lévő dolgokkal igenis lehet és kell is foglalkoznunk (feltéve ha vannak ott szeretteink, akiknek az élete fontos számunkra).

Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi otthoni dolgok már az én, itteni ajtómon is kopogtatnak.

A saját hozzáállásomként talán azt fogalmaznám meg, hogy mint minden témában, ebben is az arany középútra kell törekedni. Nem szabad ignorálni az, ami otthon történik, követni kell az eseményeket, de a nagyobb, fontosabb eseményeken kívül nem szabad mindent barátok arcára dönteni, elkerülendő a feszültségkeltést.

[T]

Be careful in London

Be careful in London

On the way home, Cranley Gardens #2

On the way home, Cranley Gardens #2

Cranley Gardens at night #1

Cranley Gardens at night #1